top of page
fotok_teglalap_0001_Sebestyén Andrea.jpg

dr. Sebestyén Andrea

Jogász, tréner és coach (GordonTA),

a ZKLTSMNTS alapítója

A néhai Egyenlő Bánásmód Hatóság jogászaként kezdtem el foglalkozni a zaklatás témakörével, tehát ilyen típusú panaszok kivizsgálásával indult nálam minden. Korai felismeréseim egyike, hogy a jogi út csupán a jéghegy csúcsa, és, ha nem muszáj, én nem ott szeretnék egyensúlyozni. Mindig is párbeszédet, együttgondolkodást vizionáltam a pszichológiai biztonságról, a határokról, amivel megelőzhető a sérelem okozás. Folyamatosan fejlesztem magam vállalati trénerként és előadóként, hogy a szükséges platformokat biztosítani tudjam ehhez. 

  • LinkedIn

Coaching szemléletű workshop vezetőknek és HR-eseknek

Célom, hogy a vezetők/HR szakemberek felismerjék azokat a helyzeteket, mintázatokat, viselkedésformákat, amik a munkahelyi zaklatás, mobbing ernyője alá tartozhatnak és, hogy tisztában legyenek azzal, milyen eszközök vannak a kezükben, hova fordulhatnak, ha megakadnak, és hogyan kell eljárni, amennyiben cégen belül találkoznak egy-egy ilyen esettel. A foglalkozások során első lépésben szavakat tanulnak, egyfajta nyelvezetet és attitűdöt formálunk arra vonatkozóan, hogyan lehet megközelíteni, megérteni, értelmezni az ilyen típusú munkavállalók közötti, interperszonális, egyébiránt egész közösséget befolyásolni képes pszicho-szociális problémákat. Majd a jogi szabályozási keretekbe, a témakört szabályozó hazai közegbe is betekintést kapnak. Harmadrészt gyakorlati tanácsokat, útmutatókat arra vonatkozóan, hogyan lehet jól kezelni ezeket a helyzetek.  

Közösen, csoportban dolgozunk azon, hogyan tud a munkáltató a mindennapokban megfelelni annak a jogszabály előírta elvárásnak, miszerint minden egyes munkavállaló számára biztosítani köteles az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkahelyi légkört. Sokat beszélünk arról, hogy a szervezeti kultúrában milyen alapvetéseket szükséges lefektetni ahhoz, hogy a  pszichológiai biztonság kiépüljön, ami egyben zaklatás prevenciót is jelent. Világossá válik, mit vár el a különféle vezetői szinteken a vállalat a felelős pozícióban lévő kollégáktól, hogy hogyan lehet jól implementálni egy zaklatást kezelő/megelőző policy-t. Mindeközben észrevétlenül közösen fektetjük le azokat a bizonyos határokat, amiket olyannyira szeretnénk már a kezdetektől fogva feketén-fehéren látni. 

Előadás, beszélgetés

Cél a saját szakmai tapasztalatokon alapuló, és jó gyakorlatokra épülő tudatosítás, érzékenyítés, egyfajta keretrendszer megismertetése, aminek eredményeképpen fogalmak tisztázódnak, a résztvevők megismerkednek egyfajta nyelvezettel, ami a munka világába beszűrődő emberi jogi alapvetéseket, sérelmeket tudja megfogni, megnevezni. Fontos témák, amikről szó esik egy-egy ilyen alkalommal: 

  • Hol húzódnak azok a bizonyos határok 

  • Honnantól számít határsértésnek adott magatartás

  • Mit engedhetünk meg magunknak munkatársaink körében a munkahelyen? (Tenni-Nem tenni) 

  • Egyéni felelősség a szervezeti kultúra alakításában

  • Énhatárok meghúzása. Önreflexió

  • A zaklatás szabályozási keretrendszere dióhéjban hazai elbírált jogesetekkel

  • Megelőzési lehetőségek. Egymást támogató közösségek – Hogyan dolgozhat mindenki méltóságteljesen

Panaszok kivizsgálásában való részvétel, közreműködés

Cél a saját szakmai tapasztalatokon alapuló, és jó gyakorlatokra épülő tudatosítás, érzékenyítés, egyfajta keretrendszer megismertetése, aminek eredményeképpen fogalmak tisztázódnak, a résztvevők megismerkednek egyfajta nyelvezettel, ami a munka világába beszűrődő emberi jogi alapvetéseket, sérelmeket tudja megfogni, megnevezni. Fontos témák, amikről szó esik egy-egy ilyen alkalommal: 

  • Hol húzódnak azok a bizonyos határok 

  • Honnantól számít határsértésnek adott magatartás

  • Mit engedhetünk meg magunknak munkatársaink körében a munkahelyen? (Tenni-Nem tenni) 

  • Egyéni felelősség a szervezeti kultúra alakításában

  • Énhatárok meghúzása. Önreflexió

  • A zaklatás szabályozási keretrendszere dióhéjban hazai elbírált jogesetekkel

  • Megelőzési lehetőségek. Egymást támogató közösségek – Hogyan dolgozhat mindenki méltóságteljesen

Szabályzatírás

Etikai, munkahelyi zaklatás ellenes, zaklatást szabályozó, megelőző, ill. antidiszkriminációs szabályzatok, dokumentumok, kódexek megírásában tudok segíteni, illetve megírását vállalom. Eddigi munkám során leginkább a vállalati szférából érkeztek ügyfelek, de dolgoztam együtt egyházzal, ill. művészeti képző intézménnyel is. Nagyon fontos, hogy olyan szabályzatok szülessenek, amik valós segítséget nyújtanak, amikor helyzet van. Világosak, a tisztességes eljárás alapelveit minden szempontból tiszteletben tartják, ill. olyan kereteket adnak, amikre azok, akiknek érdekében megszületett; bátran tudnak hivatkoznak és hagyatkozni. Ehhez lehetőség szerint mindig javaslom a közösség bevonását, hiszen azonosulni sokkal könnyebb olyasvalamivel, aminek a létrejöttében részt vettünk, azt tudjuk magunkénak érezni. 

bottom of page