top of page
-
Biztonságos és ösztönző munkahelyi légkör teameknek - 1 vagy 2 napos interaktív workshopA legtöbb ember olyan közegben tud igazán kreatív és hatékony lenni, ami támogató és biztonságos. Ez a biztonság azt jelenti, hogy nem éri megaláztatás azért, mert valamit nem tud vagy éppen hibázott. Szabadon kérdezhet és ötletelhet, elmondhatja a véleményét, vagyis mer sebezhetőnek mutatkozni - olyan embernek, aki nem tökéletes, hiszen egyikünk sem az. Ezen az interaktív tréningen azon dolgozunk, hogy a csapat kidolgozhassa azokat a belső szabályokat, normákat, amik ezt a biztonságot a csapat minden tagja számára biztosítja. A workshop után javasolt egy team-coaching utánkövető folyamat, amely során ezt az új működést mélyítjük és támogatjuk. Nagyobb létszámú csapat esetén a workshopot és az utánkövetést Bálint Viktória Dorinával együtt közösen tartjuk. Szakember: Héjjas Emese
-
Cselekvésorientált csoportos coachingMi történik, ha nem húzzuk meg a határainkat? Az, hogy a külvilág egyre többet és többet vár el tőlünk, aminek a vége kiégés, kiszolgáltatottság lehet. Érdemes átgondolni, hogy az egyes szerepeinkben (szülő, gyerek, vezető vagy beosztott stb.) mennyit szeretnénk önként adni magunkból, és mi az, ami már nemcsak hogy nem komfortos, de már-már a káros kategória. Ezeken sosem késő változtatni - bár a külvilág természetesen megpróbál a megszokott sémákban tartani minket. Ebben a kiscsoportos folyamatban lehetőség nyílik a tapasztalatmegosztásra, a problémafelvetésekre, közös gondolkodásra, megoldási lehetőségek feltérképezésére. Új nézőpontokat találva újragondolhatjuk, hogy hol húzzuk szorosabbra vagy akár tágabbra a határainkat - hiszen ahogy változunk, fejlődünk, a határaink is jó, ha tudnak ehhez rugalmasan igazodni. Szakember: Héjjas Emese
-
Egyéni és páros coachingEgyéni coaching-folyamat - szereptisztázás, határhúzás témában Négyszemközti beszélgetések formájában végigmegyünk azokon a szerepeken, amelyekben érdemes növelni a személyes tudatosságot, jobban meghúzni a határainkat, illetve reziliensebbé válni a változásokkal szemben. De mit is jelent a szerep? Hasonlóan ahhoz, ahogy a színészek dolgoznak, mi magunk is sokféle szerepet “alakítunk” életünk során. Egyszerre vagyunk szülők és gyerekek, testvérek és munkatársak, vezetők és beosztottak - és még sorolhatnám. Bár személyiségünk csokorba fonja mindezt, sokszor a szerepeink belső feszültséget teremtenek, ütköznek egymással. Pont ezért nehéz bizonyos szerepeinkben határt húzni, holott érezzük, hogy fontos lenne. Ezeket a szerepütközéseket térképezzük fel és tudatosítjuk, így erősítve a határok újragondolását. Egy folyamat 5-10 alkalmas az egyéni igényeknek megfelelően, melyet megelőz egy ingyenes nulladik találkozás, ahol képet kapsz arról, hogy mire számíthatsz és megismerkedhetsz velem. Ez az alkalom még nem kötelez semmire. Szakember: Héjjas Emese Egyéni és páros coaching A csoportos foglalkozásokon túl rendkívül fontos, hogy egyéni támogatást is kapjanak az érintettek akár megelőzés, akár feldolgozás céljából. Vezetőként nagy a felelősség rajtunk, hogy szembenézzünk és dolgozzunk egy olyan tabunak számító témával, amihez sok esetben nincsenek eszközeink, viszont kiemelt kockázatot jelent a szervezet számára. Ha már megtörtént a baj, akkor az a kérdés, hogyan tudjuk minimalizáni a veszteségeinket, tanulni és továbblépni úgy, hogy csapatunk visszanyerje működőképes állapotát, beépítve a tanultakat. Vezetői coaching: Hogyan észleld, hogyan kezeld, hogyan kommunikáld? Támogató, feldolgozást segítő coaching: Észleld, hidd el, mondd ki! Újrakezdés, továbblépés. Régi sémák átdolgozása, kapcsolatunk helyreállítása önmagunkkal. Páros coaching: Konfliktuskezelés, kapcsolat-tisztázás, újjáépítés. Szakember: Bálint Viktória Dorina
-
Feldolgozást segítő tréning / workshopJoggal és csoportdinamikával ‘Helyzetvan’ Amennyiben a csapat, közösség, csoport megél egy zaklatásos helyzetet, vagy sorozatos visszajelzések érkeznek emberi méltóságot jelentősen sértő helyzetekről, viselkedésmintákról; a leghasznosabb eszköz teret biztosítani a tagokban jelentkező érzelmek, kételyek, gondolatok megosztásához, facilitált, biztonságos keretek között. Kommunikáció és konfliktuskezelés érzelmileg megterhelő környezetben. Csoportos feldolgozás és gyógyulás a csoportdinamika eszközrendszerével, egyedi igényekre szabva. A csoportmunkát érdemes egyéni coaching folyamatokkal megtámogatni. Munkahelyi légkörben, ahol nők és férfiak dolgoznak együtt, ahol a hierarchikus rendszerek óhatatlanul kijelölnek hatalmi dimenziókat, ott akarva akaratlanul felüti a fejét a zaklatás különböző formákban. Talán nincs is még egy olyan téma, ami ennyire mindennapos, és mégis rendkívül sok fejtörést okoz munkáltatónak, munkavállalónak egyaránt. Jellemzően eszköztelenek vagyunk, és ezáltal kezelhetetlennek tűnik a jelenség, hogy jobb híján tabuként kezeljük és/vagy elbagatelizáljuk. A zaklatás/szexuális zaklatás márpedig csoportjelenség, rendkívül sok és megterhelő érzelemmel, amiben valamilyen módon mindenki érintetté válik. Értékek, értékrendek, kulturális különbségek és hitrendszerek csapnak össze, és az egész kavalkádot összefogja a kirekesztéstől való félelem, és a bizonytalanság. Coaching szemlélettel, és csoportdinamikai eszközökkel ezt a színes és zavarba ejtő kavalkádot segítünk tisztázni. Módszereket és eszközöket adunk a vezetők illetve a csapat kezébe, hogy képes legyen a csoportos megértés, tanulás és gyógyulás útjára lépni. Képes legyen a töredezett csapat ismét működőképes egységgé kovácsolódni. Szakember: Bálint Viktória Dorina Trénertárs: dr. Sebestyén Andrea
-
Keretező / Alapozó workshop vezetőknek, HR-eseknekCélom, hogy a vezetők/HR szakemberek felismerjék azokat a helyzeteket, mintázatokat, viselkedésformákat, amik a munkahelyi zaklatás, mobbing ernyője alá tartozhatnak és, hogy tisztában legyenek azzal, milyen eszközök vannak a kezükben, hova fordulhatnak, ha megakadnak, és hogyan kell eljárni, amennyiben cégen belül találkoznak egy-egy ilyen esettel. A foglalkozások során első lépésben szavakat tanulnak, egyfajta nyelvezetet és attitűdöt formálunk arra vonatkozóan, hogyan lehet megközelíteni, megérteni, értelmezni az ilyen típusú munkavállalók közötti, interperszonális, egyébiránt egész közösséget befolyásolni képes pszicho-szociális problémákat. Majd a jogi szabályozási keretekbe, a témakört szabályozó hazai közegbe is betekintést kapnak. Harmadrészt gyakorlati tanácsokat, útmutatókat arra vonatkozóan, hogyan lehet jól kezelni ezeket a helyzetek. Közösen, csoportban dolgozunk azon, hogyan tud a munkáltató a mindennapokban megfelelni annak a jogszabály előírta elvárásnak, miszerint minden egyes munkavállaló számára biztosítani köteles az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkahelyi légkört. Sokat beszélünk arról, hogy a szervezeti kultúrában milyen alapvetéseket szükséges lefektetni ahhoz, hogy a pszichológiai biztonság kiépüljön, ami egyben zaklatás prevenciót is jelent. Világossá válik, mit vár el a különféle vezetői szinteken a vállalat a felelős pozícióban lévő kollégáktól, hogy hogyan lehet jól implementálni egy zaklatást kezelő/megelőző policy-t. Mindeközben észrevétlenül közösen fektetjük le azokat a bizonyos határokat, amiket olyannyira szeretnénk már a kezdetektől fogva feketén-fehéren látni. Szakember: dr. Sebestyén Andrea
-
Panaszok kivizsgálásában való részvétel, közreműködés / TanácsadásNem egy etikai vizsgálatban, zaklatásos panaszt vizsgáló bizottságban vettem már és veszek részt, ahol független, “külsős” szakértőre volt szükség, akinek van tapasztalata ilyen típusú ügyek feltárásában, kivizsgálásában. Van olyan ügyfelem, ahol állandó tagként van megbízásom a vizsgálati bizottságban, jellemzően ad hoc megkeresések kapcsán bíznak meg, amikor elakadás ill. tanácstalanság üti fel a fejét egy-egy eset kapcsán. Hatósági jogászként, az Egyenlő Bánásmód Hatóság (jelenleg Alapjogok Biztosa Egyenlő bánásmódért Felelős Főigazgatóság) kötelékeiben vezettem tárgyalásokat, szerkesztettem határozatokat zaklatás tárgyában, ezzel is úttörőként hozzájárulva a hazai joggyakorlat fejlesztéséhez, alapjainak letételéhez. A hatóság volt az az intézmény a 2000-es évek elején, ahol a zaklatás, mint emberi jogsérelem esetjoga fejlődésnek indult, azt a munkaügyi bíróságok is előszeretettel hivatkozzák a mai napig. Szakember: dr. Sebestyén Andrea Tapasztalom, hogy amikor helyzet van, segít, ha valaki kívülről lát rá a konfliktusra, legyen az munkatársak közötti elmérgesedett vita vagy zaklatásra vonatkozó panasz kezelése. Az etikai bizottság lehet állandó vagy működhet eseti jelleggel, jogászként mindkét formában hasznos tagja tudok lenni. Ez a szerep nemcsak vizsgálatok lefolytatásában és dokumentálásában való közreműködést jelent, az etikai bizottság tagjaként a hozzám forduló panaszos, szemtanú és akár a munkáltató részére tanácsadó, segítő szerepet is betölthetek, és biztosíthatom a bepanaszolt tisztességes eljáráshoz való jogának érvényesülését. Szakember: dr. Rihay-Kovács Zita
-
Pivot Brigade nőknek szólói biztonsági képzésA Pivot Brigade nőknek szólói biztonsági képzése megtanít “vigyázni magunkra”: a résztvevők biztonsági szemlélete tesznek szert, melynek segítségével felismerik és kezelni tudják a környezetük kockázatait, legyen az munkahelyi vagy magánéleti kontextus. A hangsúly a megelőzésen van. A tréning kidolgozásakor abból indultunk ki, hogy személyiségtől, korábbi tapasztalattól függően akár azonos helyzetekre is másképpen reagálunk. A személyi biztonságnak vannak általános elvei, de nincsenek olyan általános módszerek, amelyek az alkalmazó személyétől és helyzetétől függetlenül működnek. Ezért a tréning első szakaszában segítünk a résztvevőknek tisztába jönni saját, a biztonságukkal összefüggő karakterjegyeikkel. Ezután a tréning résztvevői saját karakterükre szabva tanulják meg, hogy a kockázatelemzés, a szituatív tudatosság, a krizis kommunikáció, a biztonsági szakértelem eszköztárát használva hogyan tudják racionális, „beengedhető”, átlátható, keretek közé helyezni az őket körülvevő kockázatokat, ezáltal kezelni és legyőzni azokat. A tréning fókuszában a kommunikáció és a stresszes helyzetekkel való megküzdés képességének fejlesztése áll: megtanulunk rapportot építeni a másik féllel, helyes, gyors döntéseket hozni stressz helyzetben, és kialakítjuk a környezeti tudatosság készségeit. Bár ez a tréning nem önvédelmi a szó klasszikus, fizikai értelmében a résztvevők megismernek számos gyakorlati, technikai, taktikai megoldást, trükköt, amelyeket konkrét kockázatos helyzetekben alkalmazhatnak. Tréningünk a (potenciális) zaklató és a környezet megfigyelésére, értékelésére és az önismeretre épített látás- és gondolkodásmódot (ha úgy tetszik mindset-et) alakít ki, amely konkrét helyzettől függetlenül biztosít védelmet. Szakemberek: Varga Kristóf, Dr. Huszár László
-
SzabályzatírásEtikai, munkahelyi zaklatás ellenes, zaklatást szabályozó, megelőző, ill. antidiszkriminációs szabályzatok, dokumentumok, kódexek megírásában tudok segíteni, illetve megírását vállalom. Eddigi munkám során leginkább a vállalati szférából érkeztek ügyfelek, de dolgoztam együtt egyházzal, ill. művészeti képző intézménnyel is. Nagyon fontos, hogy olyan szabályzatok szülessenek, amik valós segítséget nyújtanak, amikor helyzet van. Világosak, a tisztességes eljárás alapelveit minden szempontból tiszteletben tartják, ill. olyan kereteket adnak, amikre azok, akiknek érdekében megszületett; bátran tudnak hivatkoznak és hagyatkozni. Ehhez lehetőség szerint mindig javaslom a közösség bevonását, hiszen azonosulni sokkal könnyebb olyasvalamivel, aminek a létrejöttében részt vettünk, azt tudjuk magunkénak érezni. Szakember: dr. Sebestyén Andrea Cégek, civil szervezetek és más közösségek belső szabályzatainak (adatvédelmi dokumentáció, etikai kódex, szervezeti és működési szabályzat, csalás és korrupció ellenes szabályzat stb) elkészítésében működöm közre. Olyan belső szabályok kialakításáraban és fejlesztésében, amelyek célja nem pusztán az, hogy a szervezet teljesítse a jogszabályi kötelezettségeit, hanem amelyek a szervezet és a közösség egyedi szempontjait is figyelembe veszik, amelyeket kézikönyvként lehet használni, és eligazítanak akkor, ha helyzet van. A szabályzatok elkészítésénél és alkalmazásánál sokkal fontosabbnak tartom ugyanakkor az előkészítés folyamatát, amelybe a közösség tagjait is be kell vonni, meg kell hallgatni a véleményüket, a tapasztalataikat - végül is e szabályok róluk és nekik szólnak. Az elkészült szabályzatok bevezetésekor és azt követően a munkatársak rendszeres képzése elengedhetetlen, hogy tudják, mire és hogyan használják a szabályokat, mik a kötelességeik és jogaik, ebben is szívesen közreműködöm. Szakember: dr. Rihay-Kovács Zita
-
Személyre szabott előadások, kurzusokCél a saját szakmai tapasztalatokon alapuló, és jó gyakorlatokra épülő tudatosítás, érzékenyítés, egyfajta keretrendszer megismertetése, aminek eredményeképpen fogalmak tisztázódnak, a résztvevők megismerkednek egyfajta nyelvezettel, ami a munka világába beszűrődő emberi jogi alapvetéseket, sérelmeket tudja megfogni, megnevezni. Fontos témák, amikről szó esik egy-egy ilyen alkalommal: Hol húzódnak azok a bizonyos határok Honnantól számít határsértésnek adott magatartás Mit engedhetünk meg magunknak munkatársaink körében a munkahelyen? (Tenni-Nem tenni) Egyéni felelősség a szervezeti kultúra alakításában Énhatárok meghúzása. Önreflexió A zaklatás szabályozási keretrendszere dióhéjban hazai elbírált jogesetekkel Megelőzési lehetőségek. Egymást támogató közösségek – Hogyan dolgozhat mindenki méltóságteljesen Szakember: dr. Sebestyén Andrea Tapasztalatom, hogy a munkáltatók gyakran reagálnak úgy a munkatársaik mentális problémáira azzal, hogy nem dolguk ezeket megoldani vagy akár foglalkozni velük. Pedig törvényben is rögzített kötelezettségük a biztonságos munkakörnyezet kialakítása, és ebbe beletartozik a stresszhelyzetek minimalizálása, a bántalmazó, ellenséges légkör felszámolása is. Ezen túl pedig érdekük is, mivel az elfogadó-demokratikus légkör erősíti a lojalitást a vezetőhöz és a szervezethez magához, erősíti a kreativitást és a munkakedvet, amelyek révén a munkavégzés hatékonyabb, eredményesebb lehet. Ebben a témában a tapasztalatokra, a jó gyakorlatokra fókuszáló előadások, kurzusok tartását vállalom. Szakember: dr. Rihay-Kovács Zita
-
Szereptisztázás - 1 napos workshop cselekvésorientált módszertannalA workshop keretein belül azokkal a készségekkel foglalkozunk, amelyek abban segítenek, hogy nagyobb magabiztossággal, határaink egyértelmű meghúzásával álljunk bele számunkra kellemetlen vagy kihívást jelentő helyzetekbe. Új szerepeket, megküzdési módokat próbálunk ki, és a közös munka során egymástól is tanulunk. Dolgozunk a szerepeinkkel, melyekből meglepően sok van mindannyiunk életében: szülő, gyerek, ügyfél, szomszéd, munkatárs és így tovább. Mit jelentenek ezek? Melyikkel mi a dolgom, mi a felelősségem? Mi várható el tőlem? Ilyen kérdések mentén dolgozunk azon, hogy fellépésünk markánsabbá váljon: önállóbban, határozottabban, céltudatosabban tudjunk jelen lenni a nehéz szituációkban is, cselekvési repertoárunk bővüljön. Saját élményekkel dolgozunk, hogy a workshopon történteket be tudjuk építeni a mindennapjainkba. A workshop 1 vagy 2 napos formában is elérhető. Szakember: Héjjas Emese
-
Témaspecifikus érzékenyítő/ tudatosító tréning/ workshop‘Érzelmek - értékrend - hitrendszer - határok és határátlépések’ Megelőzést szolgáló team coaching szemléletű csapatfejlesztés egyedi igényekre szabva. Kommunikáció fejlesztés, ami a bizalmi légkör kialakítását célozza. Témák: Hogyan azonosítsd az érzelmeidet? Hogyan adj visszajelzést? Hogyan azonosítsd és tükrözd vissza mások érzelmeit, szükségleteit? Csoportjelenségek hatásai a szervezetre. Pl. bűnbakképzés jelensége. A folyamat célja, hogy a csoport tagjai tisztában legyenek saját erősségeikkel, ill. lehetőségeikkel egy munkahelyi közegben, egy szervezeti kultúrában. Önismeretben előrelépve, saját érdekérvényesítési képességeiket fejlesztik, ugyanakkor a munka világát átható, alapjogi keretekről, minimumokról (emberi méltóság, kölcsönös tisztelet, diszkrimináció tilalma) is szó van, ami által a kontextus az interperszonális érintkezésekben való hatékony eligazodást elősegítendő működés elsajátítása. Szakember: Bálint Viktória Dorina ‘Helyzetvan’ Amennyiben a csapat, közösség, csoport megél egy zaklatásos helyzetet, vagy sorozatos visszajelzések érkeznek emberi méltóságot jelentősen sértő helyzetekről, viselkedésmintákról; a leghasznosabb eszköz teret biztosítani a tagokban jelentkező érzelmek, kételyek, gondolatok megosztásához, facilitált, biztonságos keretek között. Kommunikáció és konfliktuskezelés érzelmileg megterhelő környezetben. Csoportos feldolgozás és gyógyulás a csoportdinamika eszközrendszerével, egyedi igényekre szabva. A csoportmunkát érdemes egyéni coaching folyamatokkal megtámogatni. Munkahelyi légkörben, ahol nők és férfiak dolgoznak együtt, ahol a hierarchikus rendszerek óhatatlanul kijelölnek hatalmi dimenziókat, ott akarva akaratlanul felüti a fejét a zaklatás különböző formákban. Talán nincs is még egy olyan téma, ami ennyire mindennapos, és mégis rendkívül sok fejtörést okoz munkáltatónak, munkavállalónak egyaránt. Jellemzően eszköztelenek vagyunk, és ezáltal kezelhetetlennek tűnik a jelenség, hogy jobb híján tabuként kezeljük és/vagy elbagatelizáljuk. A zaklatás/szexuális zaklatás márpedig csoportjelenség, rendkívül sok és megterhelő érzelemmel, amiben valamilyen módon mindenki érintetté válik. Értékek, értékrendek, kulturális különbségek és hitrendszerek csapnak össze, és az egész kavalkádot összefogja a kirekesztéstől való félelem, és a bizonytalanság. Coaching szemlélettel, és csoportdinamikai eszközökkel ezt a színes és zavarba ejtő kavalkádot segítünk tisztázni. Módszereket és eszközöket adunk a vezetők illetve a csapat kezébe, hogy képes legyen a csoportos megértés, tanulás és gyógyulás útjára lépni. Képes legyen a töredezett csapat ismét működőképes egységgé kovácsolódni. Szakemberek: Bálint Viktória Dorina & dr. Sebestyén Andrea
-
Cselekvésorientált csoportos coachingMi történik, ha nem húzzuk meg a határainkat? Az, hogy a külvilág egyre többet és többet vár el tőlünk, aminek a vége kiégés, kiszolgáltatottság lehet. Érdemes átgondolni, hogy az egyes szerepeinkben (szülő, gyerek, vezető vagy beosztott stb.) mennyit szeretnénk önként adni magunkból, és mi az, ami már nemcsak hogy nem komfortos, de már-már a káros kategória. Ezeken sosem késő változtatni - bár a külvilág természetesen megpróbál a megszokott sémákban tartani minket. Ebben a kiscsoportos folyamatban lehetőség nyílik a tapasztalatmegosztásra, a problémafelvetésekre, közös gondolkodásra, megoldási lehetőségek feltérképezésére. Új nézőpontokat találva újragondolhatjuk, hogy hol húzzuk szorosabbra vagy akár tágabbra a határainkat - hiszen ahogy változunk, fejlődünk, a határaink is jó, ha tudnak ehhez rugalmasan igazodni. Szakember: Héjjas Emese
-
Egyéni és páros coachingEgyéni coaching-folyamat - szereptisztázás, határhúzás témában Négyszemközti beszélgetések formájában végigmegyünk azokon a szerepeken, amelyekben érdemes növelni a személyes tudatosságot, jobban meghúzni a határainkat, illetve reziliensebbé válni a változásokkal szemben. De mit is jelent a szerep? Hasonlóan ahhoz, ahogy a színészek dolgoznak, mi magunk is sokféle szerepet “alakítunk” életünk során. Egyszerre vagyunk szülők és gyerekek, testvérek és munkatársak, vezetők és beosztottak - és még sorolhatnám. Bár személyiségünk csokorba fonja mindezt, sokszor a szerepeink belső feszültséget teremtenek, ütköznek egymással. Pont ezért nehéz bizonyos szerepeinkben határt húzni, holott érezzük, hogy fontos lenne. Ezeket a szerepütközéseket térképezzük fel és tudatosítjuk, így erősítve a határok újragondolását. Egy folyamat 5-10 alkalmas az egyéni igényeknek megfelelően, melyet megelőz egy ingyenes nulladik találkozás, ahol képet kapsz arról, hogy mire számíthatsz és megismerkedhetsz velem. Ez az alkalom még nem kötelez semmire. Szakember: Héjjas Emese Egyéni és páros coaching A csoportos foglalkozásokon túl rendkívül fontos, hogy egyéni támogatást is kapjanak az érintettek akár megelőzés, akár feldolgozás céljából. Vezetőként nagy a felelősség rajtunk, hogy szembenézzünk és dolgozzunk egy olyan tabunak számító témával, amihez sok esetben nincsenek eszközeink, viszont kiemelt kockázatot jelent a szervezet számára. Ha már megtörtént a baj, akkor az a kérdés, hogyan tudjuk minimalizáni a veszteségeinket, tanulni és továbblépni úgy, hogy csapatunk visszanyerje működőképes állapotát, beépítve a tanultakat. Vezetői coaching: Hogyan észleld, hogyan kezeld, hogyan kommunikáld? Támogató, feldolgozást segítő coaching: Észleld, hidd el, mondd ki! Újrakezdés, továbblépés. Régi sémák átdolgozása, kapcsolatunk helyreállítása önmagunkkal. Páros coaching: Konfliktuskezelés, kapcsolat-tisztázás, újjáépítés. Szakember: Bálint Viktória Dorina
-
Biztonságos és ösztönző munkahelyi légkör teameknek - 1 vagy 2 napos interaktív workshopA legtöbb ember olyan közegben tud igazán kreatív és hatékony lenni, ami támogató és biztonságos. Ez a biztonság azt jelenti, hogy nem éri megaláztatás azért, mert valamit nem tud vagy éppen hibázott. Szabadon kérdezhet és ötletelhet, elmondhatja a véleményét, vagyis mer sebezhetőnek mutatkozni - olyan embernek, aki nem tökéletes, hiszen egyikünk sem az. Ezen az interaktív tréningen azon dolgozunk, hogy a csapat kidolgozhassa azokat a belső szabályokat, normákat, amik ezt a biztonságot a csapat minden tagja számára biztosítja. A workshop után javasolt egy team-coaching utánkövető folyamat, amely során ezt az új működést mélyítjük és támogatjuk. Nagyobb létszámú csapat esetén a workshopot és az utánkövetést Bálint Viktória Dorinával együtt közösen tartjuk. Szakember: Héjjas Emese
-
Feldolgozást segítő tréning / workshopJoggal és csoportdinamikával ‘Helyzetvan’ Amennyiben a csapat, közösség, csoport megél egy zaklatásos helyzetet, vagy sorozatos visszajelzések érkeznek emberi méltóságot jelentősen sértő helyzetekről, viselkedésmintákról; a leghasznosabb eszköz teret biztosítani a tagokban jelentkező érzelmek, kételyek, gondolatok megosztásához, facilitált, biztonságos keretek között. Kommunikáció és konfliktuskezelés érzelmileg megterhelő környezetben. Csoportos feldolgozás és gyógyulás a csoportdinamika eszközrendszerével, egyedi igényekre szabva. A csoportmunkát érdemes egyéni coaching folyamatokkal megtámogatni. Munkahelyi légkörben, ahol nők és férfiak dolgoznak együtt, ahol a hierarchikus rendszerek óhatatlanul kijelölnek hatalmi dimenziókat, ott akarva akaratlanul felüti a fejét a zaklatás különböző formákban. Talán nincs is még egy olyan téma, ami ennyire mindennapos, és mégis rendkívül sok fejtörést okoz munkáltatónak, munkavállalónak egyaránt. Jellemzően eszköztelenek vagyunk, és ezáltal kezelhetetlennek tűnik a jelenség, hogy jobb híján tabuként kezeljük és/vagy elbagatelizáljuk. A zaklatás/szexuális zaklatás márpedig csoportjelenség, rendkívül sok és megterhelő érzelemmel, amiben valamilyen módon mindenki érintetté válik. Értékek, értékrendek, kulturális különbségek és hitrendszerek csapnak össze, és az egész kavalkádot összefogja a kirekesztéstől való félelem, és a bizonytalanság. Coaching szemlélettel, és csoportdinamikai eszközökkel ezt a színes és zavarba ejtő kavalkádot segítünk tisztázni. Módszereket és eszközöket adunk a vezetők illetve a csapat kezébe, hogy képes legyen a csoportos megértés, tanulás és gyógyulás útjára lépni. Képes legyen a töredezett csapat ismét működőképes egységgé kovácsolódni. Szakember: Bálint Viktória Dorina Trénertárs: dr. Sebestyén Andrea
-
Keretező / Alapozó workshop vezetőknek, HR-eseknekCélom, hogy a vezetők/HR szakemberek felismerjék azokat a helyzeteket, mintázatokat, viselkedésformákat, amik a munkahelyi zaklatás, mobbing ernyője alá tartozhatnak és, hogy tisztában legyenek azzal, milyen eszközök vannak a kezükben, hova fordulhatnak, ha megakadnak, és hogyan kell eljárni, amennyiben cégen belül találkoznak egy-egy ilyen esettel. A foglalkozások során első lépésben szavakat tanulnak, egyfajta nyelvezetet és attitűdöt formálunk arra vonatkozóan, hogyan lehet megközelíteni, megérteni, értelmezni az ilyen típusú munkavállalók közötti, interperszonális, egyébiránt egész közösséget befolyásolni képes pszicho-szociális problémákat. Majd a jogi szabályozási keretekbe, a témakört szabályozó hazai közegbe is betekintést kapnak. Harmadrészt gyakorlati tanácsokat, útmutatókat arra vonatkozóan, hogyan lehet jól kezelni ezeket a helyzetek. Közösen, csoportban dolgozunk azon, hogyan tud a munkáltató a mindennapokban megfelelni annak a jogszabály előírta elvárásnak, miszerint minden egyes munkavállaló számára biztosítani köteles az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkahelyi légkört. Sokat beszélünk arról, hogy a szervezeti kultúrában milyen alapvetéseket szükséges lefektetni ahhoz, hogy a pszichológiai biztonság kiépüljön, ami egyben zaklatás prevenciót is jelent. Világossá válik, mit vár el a különféle vezetői szinteken a vállalat a felelős pozícióban lévő kollégáktól, hogy hogyan lehet jól implementálni egy zaklatást kezelő/megelőző policy-t. Mindeközben észrevétlenül közösen fektetjük le azokat a bizonyos határokat, amiket olyannyira szeretnénk már a kezdetektől fogva feketén-fehéren látni. Szakember: dr. Sebestyén Andrea
-
Pivot Brigade nőknek szólói biztonsági képzésA Pivot Brigade nőknek szólói biztonsági képzése megtanít “vigyázni magunkra”: a résztvevők biztonsági szemlélete tesznek szert, melynek segítségével felismerik és kezelni tudják a környezetük kockázatait, legyen az munkahelyi vagy magánéleti kontextus. A hangsúly a megelőzésen van. A tréning kidolgozásakor abból indultunk ki, hogy személyiségtől, korábbi tapasztalattól függően akár azonos helyzetekre is másképpen reagálunk. A személyi biztonságnak vannak általános elvei, de nincsenek olyan általános módszerek, amelyek az alkalmazó személyétől és helyzetétől függetlenül működnek. Ezért a tréning első szakaszában segítünk a résztvevőknek tisztába jönni saját, a biztonságukkal összefüggő karakterjegyeikkel. Ezután a tréning résztvevői saját karakterükre szabva tanulják meg, hogy a kockázatelemzés, a szituatív tudatosság, a krizis kommunikáció, a biztonsági szakértelem eszköztárát használva hogyan tudják racionális, „beengedhető”, átlátható, keretek közé helyezni az őket körülvevő kockázatokat, ezáltal kezelni és legyőzni azokat. A tréning fókuszában a kommunikáció és a stresszes helyzetekkel való megküzdés képességének fejlesztése áll: megtanulunk rapportot építeni a másik féllel, helyes, gyors döntéseket hozni stressz helyzetben, és kialakítjuk a környezeti tudatosság készségeit. Bár ez a tréning nem önvédelmi a szó klasszikus, fizikai értelmében a résztvevők megismernek számos gyakorlati, technikai, taktikai megoldást, trükköt, amelyeket konkrét kockázatos helyzetekben alkalmazhatnak. Tréningünk a (potenciális) zaklató és a környezet megfigyelésére, értékelésére és az önismeretre épített látás- és gondolkodásmódot (ha úgy tetszik mindset-et) alakít ki, amely konkrét helyzettől függetlenül biztosít védelmet. Szakemberek: Varga Kristóf, Dr. Huszár László
-
Szereptisztázás - 1 napos workshop cselekvésorientált módszertannalA workshop keretein belül azokkal a készségekkel foglalkozunk, amelyek abban segítenek, hogy nagyobb magabiztossággal, határaink egyértelmű meghúzásával álljunk bele számunkra kellemetlen vagy kihívást jelentő helyzetekbe. Új szerepeket, megküzdési módokat próbálunk ki, és a közös munka során egymástól is tanulunk. Dolgozunk a szerepeinkkel, melyekből meglepően sok van mindannyiunk életében: szülő, gyerek, ügyfél, szomszéd, munkatárs és így tovább. Mit jelentenek ezek? Melyikkel mi a dolgom, mi a felelősségem? Mi várható el tőlem? Ilyen kérdések mentén dolgozunk azon, hogy fellépésünk markánsabbá váljon: önállóbban, határozottabban, céltudatosabban tudjunk jelen lenni a nehéz szituációkban is, cselekvési repertoárunk bővüljön. Saját élményekkel dolgozunk, hogy a workshopon történteket be tudjuk építeni a mindennapjainkba. A workshop 1 vagy 2 napos formában is elérhető. Szakember: Héjjas Emese
-
Témaspecifikus érzékenyítő/ tudatosító/ feldolgozó workshopokÉrzékenyítő/tudatosító tréning/workshop ‘Érzelmek - értékrend - hitrendszer - határok és határátlépések’ Megelőzést szolgáló team coaching szemléletű csapatfejlesztés egyedi igényekre szabva. Kommunikáció fejlesztés, ami a bizalmi légkör kialakítását célozza. Témák: Hatékony visszajelzés az érzelmek tudatosításával! Csoportjelenségek vizsgálata csoportdinamikai eszközökkel. Emberi méltóság mint alapjog, és annak érvényesítése. A folyamat célja, hogy a csoport tagjai tisztában legyenek saját erősségeikkel, ill. lehetőségeikkel egy munkahelyi közegben, egy szervezeti kultúrában. Önismeretben előrelépve, saját érdekérvényesítési képességeiket fejlesztik. Ezzel párhuzamosan a munka világát átható, alapjogi keretekről, minimumokról (emberi méltóság, kölcsönös tisztelet, diszkrimináció tilalma) is szót ejtünk. Játékos gyakorlati feladatokba ágyazva az ismeretszerzésen túl elmélyült és jól alkalmazható tudássá érik, így az emberi méltóság tisztelete és annak érvényesítése a szervezeti kultúra részévé tud emelkedni Szakember: Bálint Viktória Dorina trénertárs: dr. Sebestyén Andrea Feldolgozást segítő tréning illetve workshop Joggal és csoportdinamikával ‘Helyzetvan’ Amennyiben a csapat, közösség, csoport megél egy zaklatásos helyzetet, vagy sorozatos visszajelzések érkeznek emberi méltóságot jelentősen sértő helyzetekről, viselkedésmintákról; a leghasznosabb eszköz teret biztosítani a tagokban jelentkező érzelmek, kételyek, gondolatok megosztásához, facilitált, biztonságos keretek között. Csoportos feldolgozás és gyógyulás a csoportdinamika eszközrendszerével, egyedi igényekre szabva. A csoportmunkát érdemes egyéni coaching folyamatokkal megtámogatni. Munkahelyi légkörben, ahol nők és férfiak dolgoznak együtt, ahol a hierarchikus rendszerek óhatatlanul kijelölnek hatalmi dimenziókat, ott akarva akaratlanul felüti a fejét a zaklatás különböző formákban. Talán nincs is még egy olyan téma, ami ennyire mindennapos, és mégis rendkívül sok fejtörést okoz munkáltatónak, munkavállalónak egyaránt. Jellemzően eszköztelenek vagyunk, és ezáltal kezelhetetlennek tűnik a jelenség, hogy jobb híján tabuként kezeljük és/vagy elbagatelizáljuk. A zaklatás/szexuális zaklatás márpedig csoportjelenség, rendkívül sok és megterhelő érzelemmel, amiben valamilyen módon mindenki érintetté válik. Értékek, értékrendek, kulturális különbségek és hitrendszerek csapnak össze, és az egész kavalkádot összefogja a kirekesztéstől való félelem, és a bizonytalanság. Coaching szemlélettel, és csoportdinamikai eszközökkel ezt a színes és zavarba ejtő kavalkádot segítünk tisztázni. Módszereket és eszközöket adunk a vezetők illetve a csapat kezébe, hogy képes legyen a csoportos megértés, tanulás és gyógyulás útjára lépni. Képes legyen a töredezett csapat ismét működőképes egységgé kovácsolódni. Szakember: Bálint Viktória Dorina trénertárs: dr. Sebestyén Andrea

bottom of page