Varga Kristóf
Pszichológus, coach, a PIVOT BRIGADE társalapítója
Egy rövid periódustól eltekintve, amikor tinédzserként zsokénak tanultam a lóversenypályán egész életemben azzal foglalkoztam, hogy hogyan lehet másoknak jobb az élet. Foglalkoztam politikával, közpolitikai kutatással, programot fejlesztettem a közösségi média brutalitásával szemben, négy kontinensen dolgoztam civil szervezetekkel akik az emberi méltóságot, biztonságot védték. Pszichológusként egyéni klienseket látok el, a Pivot Brigádban pedig Huszár Laci barátommal csoportban tanítunk, minden olyan ismeretet, készséget, technikát taktikát és stratégiát, ami a biztonság, a stressz és a kockázatkezelés témájába vág, vagy ahhoz kapcsolódik.
Nőknek szóló biztonsági képzés
A Pivot Brigade nőknek szólói biztonsági képzése megtanít “vigyázni magunkra”: a résztvevők biztonsági szemlélete tesznek szert, melynek segítségével felismerik és kezelni tudják a környezetük kockázatait, legyen az munkahelyi vagy magánéleti kontextus. A hangsúly a megelőzésen van.
A tréning kidolgozásakor abból indultunk ki, hogy személyiségtől, korábbi tapasztalattól függően akár azonos helyzetekre is másképpen reagálunk. A személyi biztonságnak vannak általános elvei, de nincsenek olyan általános módszerek, amelyek az alkalmazó személyétől és helyzetétől függetlenül működnek. Ezért a tréning első szakaszában segítünk a résztvevőknek tisztába jönni saját, a biztonságukkal összefüggő karakterjegyeikkel. Ezután a tréning résztvevői saját karakterükre szabva tanulják meg, hogy a kockázatelemzés, a szituatív tudatosság, a krizis kommunikáció, a biztonsági szakértelem eszköztárát használva hogyan tudják racionális, „beengedhető”, átlátható, keretek közé helyezni az őket körülvevő kockázatokat, ezáltal kezelni és legyőzni azokat.
A tréning fókuszában a kommunikáció és a stresszes helyzetekkel való megküzdés képességének fejlesztése áll: megtanulunk rapportot építeni a másik féllel, helyes, gyors döntéseket hozni stressz helyzetben, és kialakítjuk a környezeti tudatosság készségeit. Bár ez a tréning nem önvédelmi a szó klasszikus, fizikai értelmében a résztvevők megismernek számos gyakorlati, technikai, taktikai megoldást, trükköt, amelyeket konkrét kockázatos helyzetekben alkalmazhatnak. Tréningünk a (potenciális) zaklató és a környezet megfigyelésére, értékelésére és az önismeretre épített látás- és gondolkodásmódot (ha úgy tetszik mindset-et) alakít ki, amely konkrét helyzettől függetlenül biztosít védelmet.